Az elmúlt időszak érzelmi hullámain szörfözve figyeltem meg az elmémnek egy ravasz játékát, ami arra irányul, hogy ne éljek át teljesen egy kellemetlen érzést.
A részleges megengedés trükkös, mert van benne átélés, sokszor nem is kevés, így felszabadulást és könnyebbséget hoz. Pont ebben rejlik a rafináltsága, hiszen segít kimozdulni egy helyzetből, vannak érezhető jelei az életben, azonban ilyenkor még marad egy adag érzelmi üledék a lélekben.
Amikor a megengedés során egy nehéz érzés kezd alábbhagyni, megcsap minket az elfogadás és szabadság szele, ami felüdülést hoz. Ekkor gyakran bekapcsol az elme, elkezd címkézni, hogy “feladat elvégezve”, megcsináltad”. Ami így is van, egyrészt. Másrészt ilyenkor szokott előfordulni, hogy ezt a kezdetleges felszabadultság érzést érvként használva az elme megpróbál kiugrasztani az érzelemből. Az elme alapból véd minket a fájdalomtól, ehhez hozzáadódik, hogy tulajdonképpen adtunk teret az érzelemnek, könnyült is, így logikusan nézve elvégeztük a házi feladatot. Ha szokássá válik, hogy részben engedjük csak át az érzelmeket, a visszamaradt üledék felhalmozódik, konzerválódik.
Amióta erre rálátok magamban, figyelem a környezetemben és a munkámban a részleges megengedés (ami egy más nézőpontból részleges hárítás) árnyalatait.
A nehéz érzések megélését úgy képzelem el, mint mikor szaunázás után odamegyünk a hideg vizes merülő medencéhez. Van, aki csak a lábát lógatja bele. Van, aki belemegy, megmártózik, csapkod párat és gyorsan ki is jön, és vannak, akik jól lehűtik magukat, percekig benne maradnak a hideg vízben.
Az érzelmekben való felületes megmartózás egy jól észrevehető formája, amikor érzelmi kitörések vannak. Szenvedélyes, megéli az érzelmeit, szoktuk mondani, ám ezek az érzelmi kitörések nincsenek valódi kapcsolatban az érzésekkel. Az impulzivitás sokszor menekülés az érzelmekkel való igazi szembenézés elől. Az érzelmek kitörnek, így nem kell túl hosszan átélni őket.
Így spájzoljuk el az érzéseinket. Kanalazunk belőlük, hol többet, hol kevesebbet, aztán visszacsavarjuk rájuk a kupakot. 🙂
Szerző: Dobai Dániel
Betöltés...
