Gyakran hallom az intuíció szót. Mintha általános fogalommá vált volna döntési helyzetekben, vagy a reakcióinkra adott indoklásként. Az “intuíciómra hallgattam”, “zsigeri megérzés volt”, főként ezekkel találkozom. Azonban sok esetben egy rövid beszélgetés során kiderül, hogy mégsem intuícióról van szó. Ahogy a feldolgozatlan emlékek befolyásolhatják a hiedelmeinket és az elvárásainkat, könnyű kísértésbe esni, hogy tiszta intuíciónak tekintsünk olyan beágyazott érzelmi válaszokat, amik igazából fájdalmas múltunk el nem takarított törmelékei. Még racionális magyarázatot is gyártunk rá, pl.: “megvédtem a belső gyermekemet, tartottam a határaimat”. Noha ezek az érzelmekkel átitatott testi érzetek fontosak és figyelmet érdemelnek, nem tévesztendők össze az intuícióval.
Akkor mi a különbség köztük?
Úgy tapasztaltam, hogy az intuíció:
- halk, szelíd
- olyan, mint egy sugallat, finoman jelez
- nem kapálózik, nem veri az ajtót
- nem igényel magyarázatot, vagy indoklást
- van benne egy nyugodt “tudom, így van” érzés
- nem jár intenzív érzelmekkel, vagy erős testi érzetekkel
Ezzel szemben a múltból eredő törmelék:
- szeret magyarázatot, indoklást gyártani
- hevesen lüktet, dübörög, mert figyelmeztetni akar
- általában intenzív érzelmek (szorongás, düh, félelem) kísérik
- erős, vagy legalábbis jól kivehető testi érzetekkel jár
- hatása alatt gyakran jelenik meg tiltakozás, ítélkezés
Miért fontos megkülönböztetni őket?
Mert az elménk minden lehetséges módon igyekszik elkerülni a fájdalmas emlékek újraélését, átdolgozását. Számára kézenfekvőbb azt mondani, hogy az intuíciómra hallgatva (mint egy jolly joker kártya) nem megyek bele a nehéznek látszó helyzetbe.
Van az integrál pszichológiában egy fogalom, amit úgy hívnak, hogy pre-transz tévedés. Ez arra utal, amikor valaki a feldolgozatlan kora gyermekkori élményből eredő jelzéseket transznak, azaz személyen túli élménynek hisz. Összekeveri a lentet a fenttel.
Valójában ez egy hárítás, felfelé menekülés a tudati létrán.
Szerző: Dobai Dániel
Kép forrára: Pinterest
Betöltés...
