Már hosszú évek óta jártam egyéni terápiába, amikor a terapeutám javaslatára elmentem az első nonverbális fókuszú önismereti csoportba. A még beszélős nyitókör utáni első pillanat, amikor csöndben kapcsolódtunk egymáshoz, hirtelen egy egészen más, igazabb, mélyebb, emberibb világba vitt. Ez az élmény azóta is elkísér és megjelenik a való világban.
2021-ben elvégeztem az Integrál Akadémiát, mely a leginkább Ken Wilber nevével fémjelzett integrál pszichológiát tanítja, mely egységbe foglalja a nyugati pszichológia és a keleti spirituális utak tapasztalatait.
2023-ban Integrál csoportvezető lettem, miközben ezer óra integrál és bodywork csoport sajátélményt is szereztem.
A személyes megélésem, hogy az önismereti csoportok és az egyéni terápia nagyszerűen kiegészíti egymást. A testfókuszú csoportokban - mint az integrál csoportok -, lehetőségem van megélni az önmagamhoz és másokhoz való kapcsolódást. Védett térben megfigyelni az eközben bennem kialakuló dinamikákat, tudatosítani a működésem, és gyakorolni az új, már haszontalan berögződésektől mentes működést. Szívesen kísérlek abban, hogy biztonságos közegben te is megtapasztalhasd milyen az, amikor az lehet ami van, és a növekedési lehetőséget, amit hoz.
Szeretettel várlak egyéni ülésre vagy önismereti csoportba, ha az a célod, hogy megtaláld az örömöt, önbizalmat, elfogadást önmagadban és a kapcsolataidban. Foglalkozunk a gyermeki éneddel, az önmagadhoz és a másokhoz kapcsolódással. Lehetőséget kapsz arra, hogy egy biztonságos közegben észrevedd és megengedd az érzéseid, megéld az akit vagy.
Az először az önismeretben szerzett megtapasztalások fokozatosan beszivárognak az életedbe is.
Az Integrál önismereti csoportokban az elsődleges fókusz az önmagunkhoz és egymáshoz kapcsolódás, a testérzetek és érzelmek csöndes vagy éppen hangos, többnyire szavak nélküli megélése. A beszéd a drámás elemeket tartalmazó gyakorlatokban jelenik meg valamint a feldolgozás, tudatosítás során.
Az önismereti utamat 2010-ben kezdtem, azóta tíz év egyéni terápiában voltam, ezer óra integrál és bodywork csoport sajátélményt szereztem és ízelítőt kaptam sok más módszerből is.
2023 óta vezetek Integrál önismereti csoportokat.
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2018 Szeptember - 2021 Július |
Integrál Akadémia | Integrál Tanácsadó |
2021 Október - 2022 Február |
Gánti Bence - Körvezető képzés | Körvezető |
2022 Szeptember - 2023 Május |
Gánti Bence - Integrál Önismereti Csoportvezető | Integrál Önismereti Csoportvezető |
2023 Szeptember - 2024 Február |
Gánti Bence - Integrál Flow Csoportvezető | Integrál Flow Csoportvezető |
Feltöltött bizonyítvány(ok) | ||
---|---|---|
2024.05.22 16:43:01 | integral flow csopvez oklevel2.jpg | Megnyitás |
Elérhető az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Budapest (6. kerület)
Óradíj: 12.000 - 15.000
Van szabad kapacitásom