Betöltés...

Önismeret

Az utóbbi években, de akár már az utóbbi évtizedekben is kifejezetten előtérbe került, és köznapilag is ismert lett az önismeret fogalma. Szinte mindenki találkozott már a kifejezéssel: önismeret, személyiségfejlesztés.

De mit is jelent ez valójában?

Az önismeret lényegében az a folyamat, amely során az egyén egyre jobban rálát önmagára, viselkedésének, reakcióinak, érzelmeinek, gondolatainak mélyebb motivációira, tudatos vagy tudattalan mozgatórugóira, és ezen keresztül az élete alakulásának valódi okaira. A fejlődés lehetősége abban van, hogy ebben a folyamatban lehetőség nyílik ezeken és így önmagunkon keresztül végső soron az életünkön változtatni.

Az önismeret folyamata viszonylag jól leírható fázisokból áll, amely tartalmazhat buktatókat, zsákutcákat, elakadásokat is, és egy szinten túl egész egyszerűen nem kivitelezhető valamilyen objektív, külső segítő (pl. coach, mentor, vagy mentálhigiénés szakember) nélkül.

Az önismeret kezdeti lépésének mindenképpen az tekinthető, ha az egyén elkezd gondolkodni – nagyon egyszerűen fogalmazva: saját magán. De az önismeret folyamata messze több, mint elmélkedés és “önsegítő” könyvek olvasgatása. Egy szinten túl az egyén nem lesz képes önmagán kívülre helyezkedni, illetve önmagára objektíven rálátni, ebből fakadóan pedig újra és újra csak ugyanazokat a megoldási stratégiákat, és problémaköröket fogja “legyártani” és ismételni.

Ezen felül pedig a valódi, gyökeres változáshoz a megértés bár elengedhetetlen, de önmagában mindenképpen kevés.

Ezért annak, aki az önismeret útjára szeretne lépni, és azon valóban haladni szeretne, javallott, hogy ezt ne kizárólag csak önmagára hagyatkozva tegye.

Az önismeret kezdete a legtöbb esetben valóban egyéni tevékenység (pl. elmélkedés és szakanyagok olvasgatása). Egy igen magas szint után pedig – rendkívül fejlett és emelkedett tudatosságú egyének esetén, akiknek lényegében sikerült már önmagukat meghaladniuk – szintén “magányos” (meditatív) tevékenységgé válik. A kettő között azonban erősen javasolt különféle önismereti üléseken és folyamatokban részt venni, ha hatékony és maradandó folyamatot szeretnénk véghezvinni.

Egész egyszerűen azért, mert az interaktív önismereti folyamatok jóval nagyobb hatékonysággal segíthetik elő a változáshoz szükséges felismeréseket, és azt, hogy a kívánt változások maradandóak legyenek.

Egy szakember segítségével végzett önismereti alkalmak lehetnek egyéni, vagy csoportos alkalmak.

Mivel a legtöbb esetben szakembert egyéni ülésre sokkal inkább egy már körülírható, definiálható és megfogalmazott probléma megoldása igényével keresünk fel, ezért viszonylag ritka, hogy valaki egyéni ülésre önmagában csak azzal a céllal megy el, hogy az önismeretét fejlessze.

Más okokkal együtt ezért a legtöbb esetben a különböző önismereti alkalmak csoportos formában zajlanak.

Ez előnyös abból a szempontból is, hogy a különféle csoportos alkalmak során interakciókba is kerülünk másokkal, ami kifejezetten elősegíti az önismereti folyamatokat, hisz a fent is felsorolt különféle viselkedésmintázatok, reakciók, érzelmek, gondolatok leginkább a másokkal való kapcsolataink során generálódnak.

Az önismereti csoportok előnyei továbbá:

  • egy olyan támogató közegben lehet megnyilvánulni, ahol hasonló céllal érkező emberek vesznek körül
  • a felmerülő tapasztalatokat, problémákat más, erre nyitott emberekkel lehet megbeszélni
  • a résztvevők akár tudatosan, akár tudattalanul, de tükröt mutathatnak egymásnak
  • továbbá csupán másokat hallgatva, mások tapasztalataiból is lehet meríteni
  • a csoportrészvevők elfogadóbbá válnak, önmagukon kívül jobban rálátnak másokra is

Irvin D. Yalom kutatásai alapján a csoportrésztvevők többek között a következőket tartották igen fontos tényezőnek a részvétel során:

  • Énem eddig ismeretlen vagy elfogadhatatlan részeinek felfedezése
  • Képes vagyok elmondani azt, ami zavar és nem fojtom magamba
  • Mások őszintén elmondják, mit gondolnak rólam
  • Megtanultam kifejezni az érzelmeimet
  • Felismertem, hogy én vagyok a felelős azért, ahogy élem az életem.

Az önismereti csoportok talán legismertebb formája az ún. megosztókör, melyet egy erre képzett szakember vezet, kérdéseket intézve a csoport résztvevőihez.

De természetesen ezen kívül sok, egyéb, verbális, vagy nonverbális csoportot is találni, melyeknek mind megvannak a sajátosságaik, hasznuk, és hatékonyságuk.

Szerző: Pázmányi Gábor

Forrás: www.psychocoach.hu

További tartalmak