Meditáció

Ahhoz hogy meghatározzuk, hogy mi is a meditáció érdemes azzal kezdenünk, hogy mi nem az.

A meditáció ma már közismert és a köznyelv része, rengeteg írás, könyv és tanfolyam létezik, és – ugyanúgy, ahogy általában nyugaton a jóga – egyfajta átértelmezésen ment keresztül, nem feltétlenül jó értelemben.

Manapság amikor egyre trendibb meditálni, akkor sokszor szinte ezzel a kifejezéssel illetjük azt is, ha csak ledőlünk egy kicsit pihenni, relaxálni.

Ha kategorikusan kezeljük a kérdést, akkor nem nevezhetjük meditációnak a:

• relaxációt
• a stresszoldást
• az elmélkedést önmagamról
• önmagában a vizualizációt
• az “agykontroll” technikákat
• vagy az elmélyült zenehallgatást
• stb

Ugyanakkor ezek mind-mind lehetnek kapui a komolyabb meditációs technikáknak, és maga a meditáció is nagyban elősegíti a fentieket, de a meditáció célja ennél jóval-jóval több.

A meditációnak alapvetően két célja van:

1. önmagam és a megnyilvánult világ megfigyelése, megértése, alakítása önmagamon keresztül
2. önmagam meghaladása, és az eredendő önvaló, az isteni végtelen, valamint az Istentapasztalat

Vannak a meditatív állapotokhoz direkt elvezető technikák amik – mondjuk úgy – határosak a meditációval, mert technikájukban, céljukban többek között a meditatív állapot létrehozást szolgálják, és kitartó gyakorlással – az egyéntől és a különféle tudati tartalmaitól függően – meg is hozhatják az eredményt.
Ilyenek például a:

• szemlélődés
• kontempláció
• fókuszált figyelem és fókuszgyakoratok
• belső csend figyelme
• meditációs légzőgyakorlatok
• nem azonosult figyelem
• mantrák, imaismétlések
• jóga gyakorlatok
• szeretet, részvét, együttérzés gyakorlatok
• önátadás gyakorlása
• Dervis tánc
• stb

Paradox módon mégsem érdemes nagyon kategorikusan kezelni a kérdést, mert azt lehet mondani, hogy nincs éles határvonal a fentiek és a meditáció között, miközben mégis van.

Ha valaki ugyanis a meditáció gyakorlása során megtapasztalja a végtelen valamilyen aspektusát, akkor többé már nem nevezi a relaxációt, vagy a szemlélődést, vagy bármilyen a meditatív állapothoz vezető technikát meditációnak, mert a valódi meditatív állapot az elmélyült állapotoktól annyira különbözik, annyival kiterjedtebb (és egyben tisztább, élesebb és többrétű) tudatállapot, hogy az a hétköznapi tudatállapotokkal, és még az elmélyült, módosult tudatállapotokkal sem összehasonlítható.

Azonban gyakorlóként, és keresőjeként ha azzal a céllal végzem a gyakorlatokat, hogy végül önmagam eredeti lényét, az istenit, azaz a mindent átható végtelent önmagamon keresztül megtaláljam és megtapasztaljam, akkor gyakorlatilag meditációnak hívjuk az ehhez elvezető technikákat is, annak ellenére, hogy a technikák gyakorlása önmagukban még nem jelent feltétlenül tiszta meditatív állapotot.

Fontos megemlíteni, hogy bár a relaxáció, az elmélyülések és a meditáció önmagában is mindenképpen kedvezően hat az ember testi-lelki folyamataira, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hatékony, és előremutató folyamat érdekében nem lehet megkerülni a személyiségfejlődést sem. Enélkül akár tévútra is kerülhetünk, melynek eredménye lehet például a spirituális ego létrejötte és növekedése, mely hatására az egyén akár önmagát (is) félrevezetve téves következtetésekre juthat. Ha a személyiség nem kellően érett, akkor a spirituális élményeket még ha meg is éli, nem fogja tudni teljes körűen befogadni, és a személyisége részévé tenni.

Továbbá bizonyos pszichopatológiai tünetek az azt megélő, személyiségfejlődésében elakadt egyének számára akár a megtévesztésig hasonlóak lehetnek a spirituális élményekhez. Ez az ún. preperszonális-transzperszonális tévesztés, és egyben egy elhárító mechanizmus, mely esetében a tudattalan, nem feldolgozott, elakadt psziché tartalmak megnyilvánulását spirituális élményekkel azonosítja az egyén. Hétköznapi megfogalmazásban ilyenkor mondjuk azt, hogy “elszállt” az illető.

A valóban érett személyiség a spirituális tapasztalatok birtokában azokat egyértelműen külön tudja választani a hétköznapi tapasztalataitól, személyiségébe a magasabb rendű állapotokat sikeresen integrálni tudja, és mind a hétköznapokban, mind a magasabb tudatállapotokban, valamint az emberi kapcsolataiban jól tud funkcionálni. Tehát a meditációs gyakorlatokhoz szinte elengedhetetlenül szükséges az önismeret, a pszichológia, és a mélylélektan folyamatainak önmagunkban való megismerése, felfedezése, alakítása, azaz a személyiségfejlesztés.

A vallások gyökereiben, a különféle misztikus tanításokban is szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a különféle meditációs technikák gyakorlásának hangsúlyozása és az önismeret elengedhetetlen szükségessége – ha az ember túl akar lépni emberi mivoltán, azért, hogy az istenit, és az Isteni tervet önmagán keresztül megvalósíthassa.

Földrajzi elhelyezkedéstől és kultúráktól függően sokféle technika alakult ki, de mindegyiknek van egy közös célja: az ember önmaga meghaladása.

A meditációs gyakorlatok célja végső soron tehát a végtelen tapasztalati úton való elérése, azaz az önmagunkon keresztül elérhető és megtapasztalható végtelen lényünk és az isteni létezés felfedezése, megélése, és önmagunkban való kiterjesztése – az isteni akarat szerint és által.

Megjegyzendő, hogy a meditációhoz és a tapasztalatokhoz nem szükségesek különleges képességek, a meditációhoz vezető út nem bonyolult, a potenciál, a lehetőség mindenkiben megvan. Ne várjunk azonban pár alkalmas meditációs kurzus után megvilágosodást. Az egyén személyiségétől és tudati tartalmaitól függ, hogy valóságosnak gondolja-e a lehetőségeket, és hogy érez-e kellő belső késztetést a gyakorlásra és megtapasztalásra. Ilyen értelemben a meditáció egy olyan ajtó, amely idővel akkor válik láthatóvá, ha benyitunk rajta.

Jézus:
A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa bennetek van.”
Buddha:
„Csendesítsd el az elmét, és a lélek beszélni fog.”
Sri Chinmoy:
“A meditáció Isten nyelve. A meditáció csupán egyetlen dolgot mond nekünk: Isten létezik. A meditáció csupán egy igazságot tár fel előttünk: az Isten-látás a miénk.”
Dzselál ed-din Rúmi:
“A kettősség nem él, a két lét már közös bennem.
Az első ő, a végső ő, a külső ő, a belső ő.
Csak ő él, más tudásom nincs, imádottam megismertem…”
Osho:
“Amikor egyáltalán nem csinálsz semmit – sem fizikai, sem szellemi, sem más értelemben -, amikor minden cselekvés szünetel, és te egyszerűen csak vagy, csak létezel: ez a meditáció.”
Thomas Keating trappista szerzetes, a kontemplatív ima mestere:
“A csend Isten anyanyelve – minden más csak szegényes fordítás.”
Eckhart Tolle:
„Egyetlen tudatos lélegzet is meditáció”

Szerző: Pázmányi Gábor