Szakmai és személyes életem fontos elhívása, hogy különbözőterületek között segítsek kapcsolatot teremteni. Legyen az akár a pszichológia és a spiritualitás, a szív és az ész, a külső és a belső, pszichológusként és oktatóként is azt keresem, ami összeköt bennünket.
Hiszek az élet intelligens áramlásában, és abban, hogy mindannyiunk számára rendelkezésre áll, mint erőforrás.
Elsősorban minden olyan elakadással, ahol úgy érzed, megtört a lendület, az az élményed, hogy valami benned keresi az utat, de nem találja, megreked, körbejár.
Érdemes engem keresned, ha krízishelyzetbe kerültél, azt érzed, hogy olyan élethelyzetben vagy, amit nem tudsz az eddigi eszközeiddel megoldani.
Mivel általános iskolás korom óta tudom, hogy az emberi lélek számomra a legizgalmasabb, önismereti utam ott kezdődött, először az összes hozzáférhető pszichológiai könyv elolvasásával, teszt kitöltésével, önreflexiók írásával, hipnózissal, agykontrollal. Egyenes út vezetett az egyetemre, ahol végre "valódi" önismereti munkát is végezhettem, ami a mai napig az életem része. Önismereti utamhoz csoportos autogén tréning sajátélmény, pszichodráma, személyközpontú csoport, fókuszolás tartoznak. Egyéni terápiában pedig személyközpontú, fókuszolásorientált és sématerápiás terapeutákkal dolgoztam együtt az elmúlt 20 évben.
Pszichológia tanárként egyéni és csoportos oktatások, előadások keretében már az egyetemen elkezdtem dolgozni, majd 2005-től a Határőrségnél, majd a Rendőrségnél dolgoztam pszichológusként, rendkívül sokszínű munkát végezve (egyéni és csoportos tanácsadás, krízisintervenció, vezetői tanácsadás, szervezetfejlesztés) egészen 2013-ig.
2011-től magánpraxisban dolgoztam Kecskeméten, felnőtt krízistanácsadóként, és számtalanhelyen tartottam előadást, cégeknek és állami intézményeknek egyaránt a legkülönfélébb pszichológiai témákban.
2011-tőlnapjainkig az Integrál Akadémia tanáraként is dolgozom, ezenkívül a fókusztrénerek és terapeuták képzésében veszek részt szupervízorként és oktatóként.
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2000 Szeptember - 2005 Július |
SZTE | Pszichológus és pszichológia tanár |
2007 Szeptember - 2009 Július |
ELTE | Tanácsadó szakpszichológus |
2009 Szeptember - 2012 Július |
INTA | integrál tanácsadó |
2015 Szeptember - 2018 Július |
Magyar Személyközpontú Egyesület | személyközpontú tanácsadó |
2014 Szeptember - 2019 Június |
Magyar Szomatoterápiás Egyesület | Fókusztréner, fókuszorientált terapeuta |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Kecskemét
Óradíj: 12.000 - 15.000
Pro bono vállalás
Első alkalom ingyenes