Ahhoz, hogy az ember elfoglalhassa megérdemelt helyét az Univerzumban, nélkülözhetetlen, hogy változtasson a szemléletén. Az egyéni tapasztalásaink, a szenvedés, amelyet mindannyian átélünk, lehetőségeket teremtenek arra, hogy új perspektívából szemléljük a dolgokat. A fájdalom segít, hogy megtegyük azokat a lépéseket, melyek korábban elkerülték a figyelmünket, vagy egyszerűen bátortalanok voltunk, hogy legjobb tudásunk szerint cselekedjünk. Sosem késő feleszmélni, és sosem késő változtatni. Minden, a megfelelő irányba tett lépés meghálálja magát, ha nem is a saját életünkben, de valaki más életében, vagy épp a lelkiismeretünkben. Ez a hűség önmagunkhoz, mely bármilyen érdemi változás alapját képezi, és amely élhetővé teszi az életet, a világot napról napra. Ez a személyes hitvallásom, ennek megfelelően igyekszem élni a saját életem és támogatni a hozzám fordulókat, legyen szó egyéni vagy csoportos munkáról.
A fókuszolás kiemelt helyet foglal el a szakmai eszköztáramban.
Olyan felnőttekkel foglalkozom, akik szeretnének változtatni az életükön, és ehhez van szükségük segítségre, iránymutatásra. Változtatni nem könnyű, egyedül pedig különösen nehéz.
A konkrét önismereti utam nyolc éve kezdődött. Sokféle csoportban és egyéni folyamatban vettem részt ez idő alatt. Ki szeretném emelni az Integrál Akadémia és az ottani közösség fejlesztő erejét, amiért hálás vagyok. Az egyetemen töltött öt év is jelentős szocializációs közeg volt számomra. Az elmúlt időszakban a rengeteg személyes tapasztaláson túl a fókuszolás és a Forrás-kód Akadémián tanultak adják a fejlődésem motorját. Jelenlegi önismereti utamat úgy jellemzném, hogy igyekszem az életemet méltó módon élni, vagyis olyan életet élni, melyet érdemes élni.
Számos workshop, tréning változatos témákban, például Transzformáció társasjáték-vezetés, alkotáshoz kapcsolódó önismereti foglalkozások, fókuszolást bemutató workshopok etc.
Számos órányi tapasztalat fókuszkísérésben.
A fókusztréneri- és fókuszolás-orientált terapeuta képzéseket jelenleg végzem.
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2015 Szeptember - 2018 Július |
Integrál Akadémia | integrál tanácsadó |
2018 Szeptember - 2021 Július |
SZTE BTK Pszichológiai Intézet | viselkedéselemző |
2021 Szeptember - 2023 Július |
SZTE BTK Pszichológiai Intézet | pszichológus |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Szeged
Óradíj: 12.000 - 15.000
Van szabad kapacitásom