Nevem, Hudecz Judit, Budapesten születtem és ott is éltem 2017-ig.Korábbi munkám során, közgazdászként utazásokat szerveztem, majd később egészen másfajta utazások kezdtek el komolyan érdekelni, mégpedig a belső, önismereti utazások. Érdeklődésem annyira elmélyült, hogy elvégeztem az Integrál Akadémiát, azt követően pedig a Család- és Párterápiás Egyesület alapképzését és önismereti szakaszát fejeztem be 2023 őszén. Jelenleg szupervíziós szakaszban tartok. 2024 márciusában vettem részt az Érzelem Fókuszú Terápiás képzésen, mely további struktúrált iránymutatást ad a munkámhoz. Integrál pszichológiai tanácsadóként dolgozom, kognitív viselkedés terápiás, illetve NLP, valamint tiszta kommunikációs technikákkal is.
2024 őszétől szimbólumdráma (KIP) képzésben veszek részt, szintén integrál szemléletben
Az integrál szemlélet nagyon röviden,tömören azt is jelenti, hogy, az emberre, mint egész-re, test, lélek és szellemegységére tekint. A családterápia pedig rendszerszemléletben gondolkozva, szemléli az egyéni és családdinamikai működéseket. E kettő ötvözetével figyelek Rád munkám során. Ezeknek köszönhetően, elsősorban életvezetési tanácsokban lehetek segítségedre, legyen szó akár családi/párkapcsolati/magánéleti helyzetekről.
Segítő kérdésekkel arra fókuszálok, hogy megoldást találhass, az épp aktuálisan felmerülő kihívásaidra,illetve hosszabb távon, akár azok gyökerére is. Ahogy mondani szokás, egy dolog biztos, a változás, amit időnként nem könnyű átvészelni, ilyenkor szükséged lehet, egy kísérő külső támogatására. A család és a magánélet is egy dinamikusan változó rendszer, melyben folyamatosan új élethelyzetek elé állsz. A kérdés csupán az, hogy TE mennyire vagy tudatos, és mennyire vagy KÉPes figyelni Magadra, hogy a saját magad kedvező megoldásaittaláld meg? Munkámban mély empátiával és figyelemmel kísérlek, hogy ÖnMAGaddal lehess ezen az úton. Mindezek mellett, specifikusan patchwork, azaz válás után újrakezdő családokat is kísérek új életformájuk kialakításában.
Egyik kedvenc idézetem Virginia Satírtól:
"Lehetőség van a változásra. A belső változás akkor is lehetséges, mikor a külső korlátozott. Minél magasabb az önértékelésünk, annál egészlegesebb a megküzdésünk módja"
egyéni terápia inetgratív szemléleű terapeutával (folyamatosan)
150 óra csoportos családi önismeret - Családterápiás Egyesület kiképző terapeutájánál, Dr. Komlósi Piroskánál, klinikai szakpszichológus.
Integrál Akadémia keretein belül:
50 óra pszichodráma - Parádi József vezetésével
50 óra pszichodrama - Halas Csilla vezetésével
50 óra bodywork Schweder József és Rédl Adrienn vezetésével
50 óra családállítás - Dr. Pusztai Ildikó vezetésével
Integrál téli önismereti tábor
100 óra Medicine Wheel Kör - Rozália Kovács Napier vezetésével
Csoportos családállítások - Samodai Katalin vezetésével - Győrben, melyeken ha tehetem saját klienseimet is megfigyelőként kísérem)
Személyesen is és online is dolgozom
Kollégámmal, Szántai Zsomborral kísérünk párkapcsolati folyamatokat Győrben integrál szemléletben
Dunaszerdahelyen is Mészáros Krisztina kolléganőmmel kísérek egyéni a és párkapcsolati folyamatokat
egyéni kliensekkel, elsősorban párkapcsolati veszteségek feldolgozását, vagy kialakult krízishelyzetek megoldását segítem, valamint életvezetési, transzgenerációs minták felismerését és átdolgozását
specifikusan mozaikcsaládok, azaz válás után újrakezdő családok életvezetését is segítem
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2021 Szeptember - 2023 Szeptember |
CSALÁDTERÁPIÁS EGYESÜLET | képzésben lévő családterápiás tanácsadó |
2017 Szeptember - 2022 Szeptember |
INTEGRÁL AKADÉIA | integrál tanácsadó |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Győr
Óradíj: 15.000 - 20.000
Van szabad kapacitásom