Meggyőződésem és tapasztalatom, hogy az életközepet nem csak válságként lehet megélni, hanem elsősorban lehetőség egy csodás változásra és kiteljesedésre. Épp ezért 35 éves kor előtt a felkészülésben, a megértésben és a stratégia kialakításban, majd 45 éves kor után pedig a lezárásban, a továbblépésben és az újra értelmezésben is megéri foglalkozni vele. Így lehetsz ezen életed legjobb változata.
Egy 8 éve elindult hatalmas transzformáció újabb szakaszának lezárásához értem. 2016-ban megváltozott bennem valami, ami lépésről-lépésre megfordította bennem a világom. Néhány év alatt, - vállalkozások, karrier - amit addig óriási küzdelmek árán, felépítettem és elértem legalább akkora küzdelmek mellett elengedtem. Nagyvállalkozói életem átalakítottam, ami addig fontos volt elengedtem, új kihivatást kerestem, új területek felfedezésébe, tanulmányozásába kezdtem és vissza ültem az iskola padba.
2016-2021 között számos tradíció, gyógyító és spirituális technika elsajátítása és gyakorlása után, mindezek rendszerezése és Integrálása céljából elkezdtem 2021-ben az Integrál Akadémiát. Az elmúlt 30 év tapasztalatait, megéléseit és tanításait integrálva várlak személye szabott, egyéni üléseinkre.
Értő figyelemmel, teljes elfogadással, megtartással, biztonságos, hiteles környezetben, integrál szemlélettel kísérlek és támogatlak az utadon.
Az egyéni üléseink célja, hogy segítsek a kiteljesedés felé vezető utadon, egyéni stratégiád és gyakorlatod kialakításában, új szemléletek és nézőpontok megvilágításában, önmagad megismeréséhez vezető út megtalálásában.
Nyitott szívvel állok rendelkezésedre, keress őszinte bizalommal.
Az első ülés alkalmával felmérjük, hogy a saját módszereimmel tudom-e úgy segíteni egyéni folyamataidat, ahogy az téged a legjobban szolgál.
Integrál önismereti ülések hossza 55 perc, melyet személyesen Budaörsön és online is tartok.
Access Bars kezelés és hangterápiás kezelés 55-90 perc, személyesen Budaörsön.
Csoportokról személyesen adok bővebb információt és a honlapomon található "CSOPORTOK" menüben találhatóak az aktuális lehetőségek.
Az önismereti utam első felnőttkori meghatározó pontja 2001-ben volt. Ekkor már túl voltam egy Domján László által tartott José Silva- féle Agykontroll tanfolyamon, melyet nem használtam tudatosan, amikor is diabéteszt diagnosztizáltak nálam. Ez volt az első igazán nagy pofon az élettől amelyre emlékszem, mély nyomot hagyva, és amely egészen más alapokra helyezte az életem. Az előző 24 évet 180 fokkal fordította meg. Ebben az időszakban az üzleti önfejlesztés irányába halat az önismereti utam.
A felnőtt életemben az első “gurum” Eckhart Tolle volt, 2011-ben, amikor egy igazán mélyreható felismerés történt velem az alábbi sorok olvasása alatt:
„A szabadság kezdete annak fölismerése, hogy te nem a megszálló lény, tehát nem a gondolkodó vagy.” Eckhart Toll
Utólag vissza tekintve az életközép szakaszába léptem, az önismereti utam következő mérföld köve, az életközépi válságom csúcspontja volt 2016-ban, amikor a spiritualitás felé fordultam és több tradíciót vizsgáltam meg és gyakoroltam. Ezek összerendezése és integrálása az életembe 2021-ben kezdődött, az Integrál Akadémia megkezdésekor és máig tart.
Az iskola megkezdése előtt és közben folyamatosan saját egyéni és csoportos önismeretbe is járok, családállítás, pszichodráma, bodywork csoportok, hipnózis gyakorlati képzés, 2 évet jártam egyéni coaching-ra és 2,5 éve egyéni terápiába és szupervízióba.
2002-ben külföldi hazaköltözésemet követően, a vállalkozói életben kezdtem tevékenykedni és képződni - vállalkozás fejlesztés, vállalkozás vezetés, projekt vezetés, motivációs technikák, célkitűzés, üzleti kapcsolatépítés és kapcsolat kezelés. Több mint 25 év vállalkozói és vezetési múlt, hatalmas tapasztalatot adott az üzleti világban.
Az elmúlt 25 évben folyamatosan képzem magam, szakmai képzések a teljesség igénye nélkül: Nógrádi Bence, Steven Covey, Brain Tracy, Szabó Péter, Szalay Ádám, Dr Daubner Béla, Muhoray Róbert
Spirituális utam 2000-ban Silva Mind Control gyakorló képzésével kezdődött, 2019-ben a Transzcendentális Meditáció aktív gyakorlója és 4 éve Haladó (éjszakai) Technika gyakorlásával egészítettem ki.
A fenti képzéseket is technikákat elsősorban a vállalkozásimban alkalmaztam és gyakoroltam, melyeket most az egyéni terápiákba is hatékonyan tudok alkalmazni.
A fent leírtakon túl, az Integrál Akadémia 3 éve mellett több területen is képződtem:
2021-2024 Integrál Akadémián - Integrál Tanácsadó
2022-2023 Integrál Akadémián, Gánti Bence - Integrál körvezető képzés
2022-ben Access Consciousness - Access Bars kezelő
2023-2024 Integrál Akadémián, Gánti Bence - Integrál csoportvezető képzés
2023-ban NLP Akadémia - NLP alap képzés
2024-ben Hipnozis Akademia - Hipnotizőr
2024-ben Balla Hangterápia - Hangterapeuta
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2021 Szeptember - 2024 Szeptember |
Integrál Akadémia | Integrál tanácsadó |
2024 Március - 2024 Június |
Hipnozis Akademia | Hipnotizőr |
2024 Június - 2024 Július |
Hipnozis Akademia | Hipnózis Mesterkurzus |
2022 Szeptember - 2022 Szeptember |
Access Consciousness | Access Bars kezelő |
2024 Október - 2024 Október |
Balla Hangterápia | Hangterapeuta |
2022 Szeptember - 2023 Február |
Integrál Akadémia | Integrál körvezető |
2023 Szeptember - 2024 Február |
Integrál Akadémia | Integrál Csoportvezető |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Budaörs
Óradíj: 12.000 - 15.000
Van szabad kapacitásom