Betöltés...
Állatorvosként kezdtem a pályámat, később mérnöktanári diplomát is szereztem. Kamaszkoromban kezdődő érdeklődésem az emberek lelki működése iránti az Integrál Akadémia Integrál Pszichológia szakára vezetett, ahol 2021-ben kitűnő minősítéssel végeztem. Azóta integrál önismereti tanácsadóként, elsősorban a szimbólumterápia és a fókuszolás szomatikus módszereivel egyéni klienseket kísérek. Ritkábban fókusztrénerként páros vezetéssel fókusz tréninget vezetek, 2025 óta kollégámmal párban önismereti csoportokat vezetünk már egyéni terápiába járó klienseknek.
Munkámban az együttérzést, az elfogadó figyelmet és meghallgatást, valamint az integrál szemléletet ötvözöm elsősorban a szimbólumterápia, a fókuszolás (Focusing, Gendlin), az NLP és a Tiszta Kommunikáció módszereivel. Hiszem, hogy a tartós változás nemcsak a problémák megértéséből, hanem az önmagunkhoz való kapcsolódásból és belső erőforrásaink felfedezéséből születik.
Saját utamat egy súlyos daganatos betegség és egy mély életkrízis is formálta. Ezek hatására 2018 óta folyamatosan részt veszek egyéni önismereti terápiában, szakmai képzéseken és meditációs elvonulásokon, mert a hiteles kísérés alapjának tartom a segítő saját önismereti munkáját. 2022 óta a Simonton-módszer alapján daganatos betegek lelki támogatásában is részt veszek.
Krízisekben és tapasztalatokban gazdag életem megdolgozása sokat segít abban, hogy mint „sebzett gyógyító” együttérzéssel és hatékonyan segítselek. Keress bizalommal!
Szeretettel várlak Budapesten és Bajon (Tata mellett) személyesen vagy online.
– Önértékelési nehézségek, önbizalomhiány, önmagad elfogadásának problémái
– Ismétlődő kapcsolati minták, párkapcsolati nehézségek, konfliktusok és kommunikációs elakadások
– Határhúzási nehézségek, túlzott alkalmazkodás, megfelelési kényszer, „nem tudok nemet mondani” érzése
– Érzelmi elakadások, érzések felismerésének, megértésének vagy kifejezésének nehézsége
– Szorongás, belső feszültség, bizonytalanság, túlzott aggodalmaskodás
– Düh és indulatkezelési nehézségek, visszatérő konfliktusok önmagaddal vagy másokkal
– Élethelyzeti és kapcsolati krízisek, válás, szakítás, veszteség, új életszakaszok nehézségei
– Életközepi válság, az élet értelmével, irányával és személyes célokkal kapcsolatos kérdések
– Visszatérő viselkedési és érzelmi minták, amelyekről már felismered, hogy nem szolgálnak, mégis nehéz változtatni rajtuk
– Belső konfliktusok, egymással ellentétes vágyak és döntési nehézségek
– Gyermekkori élmények és kapcsolati tapasztalatok feldolgozása, amelyek ma is hatással vannak rád
– Testi jelzésekhez való nehezebb kapcsolódás, amikor szeretnéd jobban megérteni, mit jeleznek érzéseid és testérzeteid
– Önmagaddal való kapcsolat elmélyítése, nagyobb belső tudatosság, önelfogadás és önazonosság kialakítása
– Betegség vagy komoly élethelyzeti megterhelés lelki feldolgozása, a megküzdés és belső erőforrások támogatása
– Elakadások akkor is, amikor pontosan érzed, hogy változtatni szeretnél, de nem látod még, hogyan indulj el.
Az önismeret életem szerves része. Az elmúlt években sokféle módszeren és saját élményen keresztül mélyítettem a kapcsolatot önmagammal, másokkal és a világ működésével.
Integrál Pszichológia – Integrál Akadémia - 3 év: Az integrál szemlélet átfogó keretet adott a testi, lelki, kapcsolati és tudati működés megértéséhez.
Pszichodráma – 130 óra: A szerepek és kapcsolati helyzetek megjelenítése révén mélyítettem önismeretemet és rálátásomat kapcsolati mintáimra.
Bodyway – 150+100 óra: A test, az érzelmek és a tudat összekapcsolásán keresztül tapasztaltam meg a testi jelzések jelentőségét, különös tekintettel a gyerekkoromra.
Család- és rendszerállítás – 150 óra: A családi és generációs minták feltárása segítette kapcsolati működésem mélyebb megértését.
Egyéni terápia – 2018 óta: Saját elakadásaimmal, érzelmi és kapcsolati mintáimmal folyamatos önismereti munkában dolgozom.
Szimbólumterápia saját élmény és képzés -3 év: A szimbólumok és képek segítségével tanultam kapcsolódni mélyebb belső tartalmakhoz és erőforrásokhoz.
Fókuszolás – saját élmény és képzés -2 év: A finom testérzetek követésén keresztül tanultam meg a belső folyamatokra való mélyebb rálátást.
Vipassana elvonulások, szemlélődő lelkigyakorlatok: 2000 óta a csendes gyakorlatok a figyelem, jelenlét és tudatosság elmélyítését szolgálták. Monodráma, Kognitív terápia, NLP és Tiszta Kommunikáció, Trauma–képzés, Düh-tréning, Asszertív kommunikációs tréning, Tranzakcióanalízis-képzés saját élményei tudatosították számos működései mintámat.
Simonton-tréning: korábbi daganatos betegségem kapcsán hozott mély felismeréseket.
Önismereti csoport-tábor (6 egy hetes, számos rövidebb) mutatta meg, hogyan működöm és reagálok társas közegben.
2020 óta kísérek egyéni klienseket rendszeresen, személyesen és online. Munkámban az integrál szemléletet elsősorban a fókuszolás (Focusing) testorientált módszerével és a szimbólumterápiával kapcsolom össze. A fókuszolás segítségével a testi érzeteken keresztül támogatom a kliens mélyebb önmagához kapcsolódását, a szimbólumterápiával pedig a belső képek és imaginációk segítségével dolgozunk a nehezebben megközelíthető belső tartalmakkal és erőforrásokkal.
Szükség szerint kognitív terápiás, NLP-, Tiszta Kommunikációs, monodráma-, asszertív kommunikációs, valamint szorongás- és dühkezelési eszközökkel egészítem ki a közös munkát. A terápiás kommunikáció és a segítő módszerek gyakorlásában 2020 óta rendszeresen részt veszek szakmai gyakorlócsoportban.
Fókusztrénerként vezető társammal ritkábban csoportos fókusztréningeket tartok. 2025 óta klinikai szakpszichológus kollégámmal önismereti csoportokat is vezetek, elsősorban már egyéni önismereti munkát végző résztvevők számára.
2022 óta a Simonton-módszer alapján daganatos betegek lelki támogatásában is részt veszek. Több mint húsz éve rendszeresen meditálok és veszek részt csendes elvonulásokon, ami munkámban a jelenlétet és az önreflexiót erősíti.
Szakmai fejlődésemet saját folyamatos önismereti munkám, valamint személyes kríziseim és a gyógyulás során szerzett tapasztalataim is formálják. Ezeket a tapasztalatokat a „sebzett gyógyító” szemléletével, empátiával és felelősséggel igyekszem a hozzám fordulók szolgálatába állítani.
| Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
|---|---|---|
| 1983 Szeptember - 1988 November |
Állatorvostudományi egyetem | állatorvos-doktor |
| 1991 Szeptember - 1993 November |
GATE | mérnöktanár |
| 2018 Szeptember - 2021 November |
Intergál Akadémia Integrál Pszichológia Szak | Integrál Tanácsadó |
| 2023 Szeptember - 2024 Június |
Vizinger-Schwarz_Rosnyai | Fókusztréner |
| Feltöltött bizonyítvány(ok) | ||
|---|---|---|
| 2026.08.11 19:10:23 | 1000033266.jpg | Megnyitás |
| 2026.08.21 21:31:45 | 1000033634.jpg | Megnyitás |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Budapest (6. kerület), Tata
Óradíj: 15.000 - 20.000
Pro bono vállalás
Van szabad kapacitásom