Ahogy a létezés sem lineáris, az én önismereti és spirituális utam sem volt egyenes vonalú eddig (sem, és ki tudja, merre kanyarog tovább…). Jogászként dolgoztam, amikor egy súlyos betegség diagnózisa lelassította az addigi a rohanó életemet, és ráébresztett, hogy az én utam a testi megtapasztalásokon keresztül vezet. Mégis, hosszú idő telt el addig, amíg képes voltam ezt valóban elfogadni és élni.
Ez alatt az idő alatt sorra kezdtek el érkezni az életembe módszerek, amelyek a testen és a mozgáson keresztül mutatják meg mindazt, amit jó megélni a fizikai valóságban.
Tanultam különböző táncformákat, tanultam holisztikus mozgást (NIA-t, aminek White Belt trénere vagyok), jógát, amiből szintén megszereztem az oktatói oklevelet, és tanultam MA-URI testmunkát.
Az Anaiya Sophia által létrehozott Sacred Body Awakening facilitárora vagyok, és jelentős hatással volt rám Zola Dubnikova "Holistic Dance Language" nevű testorientált módszere.
Szerelmes vagyok a vízbe, a vízi mozgás és relaxációs technikákba, amelyekből többféle módszert is tanultam.
Szenvedélyesen érdekel mindaz, ami a testen keresztül, illetve a testtel történő tiszteletteljes és tudatos együttműködés, és az idegrendszer szabályozottsága által megnyilvánulhat. Azaz (majdnem) minden...
Ezt a színes világot a mozgás az áramlás és a természethez, az elemekhez történő kapcsolódás fűzi egybe a létezés, a világegyetem feminin minőségű, hullámzó, spirális, és soha nem egyenesvonalú lüktetésével.
A testen keresztüli módszerek, amivel én támogatni tudlak:
- Aquakontakt vízi meditáció
- Wingwave coaching
- Biodinamikus craniosacrális terápia
- Csoportos mozgásmeditációs táncórák
__________________________________
Az Aquakontakt egy melegvízi relaxációs technika, ami egy mélyrelaxációt, teljes testi ellazulást eredményező módszer. A nagyjából egy órás relaxációs folyamatra sor kerülhet egyes budapesti fürdőkben és (tavasztól - őszig) egy Balaton-felvidéki privát medencében.
A testmeleg vízben történő lebegés és az ott végzett mozdulatok által (amelyeket gyakran kombinálok a cranosacralis módszer érintéseivel) a test felismeri, hogyan engedjen el egy nagyon biztonságos, ismerős közegben szelíd módon érzelmeket, félelmeket, történeteket, amik felgyűltek a testünk fizikai struktúrájában.
A módszer akkor is segítséget jelenthet, ha neked éppen most (még) van valamiféle félelmed, szorongásod a vízzel, vagy a víz alá merüléssel kapcsolatban._________________
A Wingwave coaching (amit szintén gyakran kombinálok a craniosacralis terápiával), egy olyan érzelmi coaching módszer, amely az NLP, az EMDR és egy speciális izomtesztelés eszközeit használva segít feloldani stressz -lenyomatokat, és támogat célok eléréséhez szükséges erőforrások beépítésével.__________________________________________________
A biodinamikus cranisosacrális terápia egy lágy érintéssel dolgozó módszer, ami a (teljes ruházatban lévő) kliens testének szöveteiben tárolt feszültségek és gyengéd elengedésére, és az ott kialakult asszimetriák kiegyenlítésére szolgál.
A önismereti folyamataim jó része az általam tanult módszerek elsajátítása során, azok részeként zajlott le.
A NIA White-belt képzés, a MAU-RI tréning, a jógaoktató, vagy az Aquakontakt képzés során nemcsak a képzés tananyagának részeként kaptunk önismereti tudásanyagot, hanem a maga a képzésen történő részvétel, a másokkal történő együttműködés nagyon mély önismereti folyamatokat tudtak elindítani.
Fontos részét képezi az önismereti munkámnak a hosszabb-rövidebb táncterápiás és Bodywork csoportokban történő részvétel, most éppen az Integrált Kifejezés és Táncterápia módszerének másfél éves sajátélmény csoportjába járok.
Mivel meggyőződésem, hogy ahogy a tanulási folyamat, úgy az önismereti munka sem fejeződik be az életünk során soha, folyamatosan keresem az új (főként testorientált) önismereti módszereket.
2021. év óta tartok önállóan élő és online mozgásmeditációs órákat, több napos együttléteket.
Ezen felül, és ezzel párhuzamosan több hosszabb mozgás alapó önismereti csoportfolyamatban és táborban működtem és működök közre segítőként és társ-facilitátorként.
2014 óta megszámlálatlan órát töltöttem a testmeleg vízben, Aquakontakt relaxációs folyamatok vezetésével.
Évfolyam | Képző Intézmény | Végzettség |
---|---|---|
2013 Június - 2013 Június |
Nia | Nia White Belt oktató |
2014 Augusztus - 2016 Február |
MA-URI | MAU-RI gyakorló |
2021 Szeptember - 2022 Március |
Jógaoktató képzés | HAtha-, gerinc és női jóga oktató |
2021 Szeptember - 2021 November |
Svédmasszázs képzés | Svédmasszőr |
Elérhető online, és az alábbi fizikai helyszín(ek)en:
Budapest (6. kerület), Veszprém Egyéb
Óradíj: 20.000 - 25.000
Pro bono vállalás
Van szabad kapacitásom